Ugrás a tartalomra
.

Dr. Pintér Tamás nyugalmazott osztályvezető főorvos – Onkoradiológiai Osztály

Cikksorozatunkban az idei Semmelweis-napon kitüntetett munkatársainkat mutatjuk be. Ezúttal a legrangosabb, „Dr. felpéczi Petz Lajos Életműdíjat” átvevő dr. Pintér Tamást, kórházunk Onkoradiológiai Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosát kérdeztük pályájáról és az elismerés fontosságáról.

A daganatos betegségek gyógyításában kimagasló érdemeket szerző dr. Pintér Tamás onkológus főorvos több mint négy évtizedes pályafutása során kiemelkedő szakmai tudásával, vezetői elhivatottságával és emberségével a győri Onkoradiológiai Osztályt és vele együtt a régiót meghatározó, nemzetközileg is elismert onkológiai központtá fejlesztette. Vezetése alatt az Osztály a legkorszerűbb diagnosztikai és terápiás eljárások bevezetésének élvonalába került, miközben tudományos munkájával, szakmai, közéleti szerepvállalásával, valamint oktatói tevékenységével is széleskörű elismerést szerzett.

Több évtizedes orvosi pályafutásából mire a legbüszkébb?

– A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy az onkológia hatalmas, igen gyors tudományos és technológiai fejlődése, követése – sok esetben megelőzése – mellett is sikerült olyan orvosokból, fizikusokból és szakdolgozókból álló csapatot kialakítani, ahol minden résztvevő számára a beteg érdeke volt az elsőrendű. Betegeink azt érezhették, hogy számunkra a testi egészségük mellett igen fontos a személyes, lelki kapcsolat, hogy még a legszörnyűbb helyzetben is Osztályunk minden dolgozójának célja a segítségnyújtás, a betegekhez való szeretetteljes, reményt adó hozzáállás.

Mi motiválta a legnehezebb időszakokban, hogy folytassa a gyógyító munkát?

– Sokszor nehéz volt a korszerű gyógyítás, daganatellenes kezelés lehetőségeinek biztosítása. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a kórház menedzsmentje mindig az Onkológiai Osztály mögött állt. Számomra a legnehezebb a betegekkel kapcsolatos tragédiák feldolgozása volt, ilyenkor az adott erőt, hogy én lelkileg nem omolhatok össze, mert akkor nem tudok segítséget, reményt nyújtani a következő betegeknek. Hatalmas motivációt jelentett a daganatellenes kezelési lehetőségek egyre bővülő tárháza, hogy az új fejlesztésű gyógyszereket, kezelési módszereket minél hamarabb igyekeztünk alkalmazni Győrben.  

Milyen tanácsot adna a mai fiatal onkológusoknak és orvostanhallgatóknak?

– A fiatal onkológusoknak azt tanácsolom, hogy a tudomány fejlődésének állandó követése mellett foglalkozzanak sokat betegeikkel, alakítsák minél szorosabbá az orvos-beteg kapcsolatot, adjanak minél többet saját magukból, mert így sokkal sikeresebbek lesznek a gyógyításban és nagyon sokat –bizalmat, szeretetet – kaphatnak vissza betegeiktől. Az orvostanhallgatóknak azt tanácsolom, hogy válasszák az onkológiát hivatásukként, mert jelenleg az orvostudományban ez az egyik leggyorsabban fejlődő terület, és itt van talán legnagyobb szükség az empátiára.

Mit jelent Önnek az életműdíj, és milyen érzésekkel tekint vissza a pályájára?

– Az életműdíjban annak a közös munkának az elismerését érzem, amit az onkológiai csapatunk 35 év alatt szakmailag és emberileg elért. Osztályunk nem csak a győri kórházban, de Magyarországon és nemzetközileg is elismertté vált, emellett sikerült megőrizni a betegközpontúságot és a betegekkel, kollégákkal való rendkívül jó kapcsolatot. Pályámra visszatekintve nagyon szerencsésnek érzem magam, úgy érzem, jókor voltam jó helyen. Képességeimhez mérten megpróbáltam a legtöbbet adni, és hálás vagyok azért, mert nagyon sok szeretetet, hálát kaptam vissza, és kapok ma is a kollégáktól és betegektől.  

 

Dr. Pintér Tamás nagyszerű vezetőként mindig a csapatmunkára, az együttműködésre és az empatikus betegellátásra épített, hidakat teremtve szakmák és munkatársak között. Életművét a család iránti elkötelezettsége, valamint a betegekért és kollégáiért végzett példaadó szolgálata teszi teljessé. Életműdíjához ezúton is gratulálunk, nyugdíjas éveihez jó egészséget kívánunk!