Ugrás a tartalomra
.

TUDOMÁNYOS GONDOLKODÁSSAL A NAPI GYÓGYÍTÁSBAN

Szeptembertől kórházunk IV. Belgyógyászat - Anyagcsere, Endokrin és Diabetológiai Osztályának élén változás történt: dr. Strényer Ferenc főorvostól az osztályvezetői pozíciót dr. habil. Kender Zoltán PhD belgyógyász, endokrinológus és diabetológus szakorvos vette át. Dr. Strényer Ferenc belgyógyász, kardiológus, lipidológus, diabetológus, repülő- és űrorvostan szakorvos 1993 óta kórházunk megbecsült főorvosa tíz éven át látta el a IV. Belgyógyászat osztályvezetői feladatait, amelyeket most nyugdíjazása miatt adott át utódjának. Gyógyító munkáját természetesen ezután is folytatja kórházunkban.

Dr. Kender Zoltán fő szakterülete az endokrinológia, a diabetológia és az anyagcsere-betegségek. Klinikai és tudományos munkája során kiemelten foglalkozott az endokrin szervek jó- és rosszindulatú daganataival, valamint a cukorbetegség szövődményeivel, ezen belül elsősorban a diabéteszes neuropátiával és a diabéteszesláb-szindrómával. Emellett jelentős tapasztalatot szerzett klinikai vizsgálatok tervezésében és megvalósításában.

Alig néhány hete, szeptember elején érkezett kórházunkba. Mi hozta a Győrbe?

–Sopronban születtem, így tulajdonképpen visszatértem abba a régióba, ahonnan származom, és családom egy része a térségben él. Ugyanakkor szakmailag is nagyon vonzó lehetőség volt számomra, hogy egy nagy múltú, jó hírű megyei kórház belgyógyászati osztályának vezetését vállalhatom. Nagy megtiszteltetés és egyben izgalmas szakmai kihívás számomra, hogy a Heidelbergben szerzett tapasztalataimat most itt, Győrben kamatoztathatom.

Milyenek az első tapasztalatai kollégaként és osztályvezető főorvosként?

– Mind a kórházban, mind az osztályon nagyon kedvesen és nyitottan fogadtak. Nagy öröm számomra, hogy elődömtől egy kiváló orvosi csapatot vehettem át, amely szakmailag és emberileg egyaránt magas színvonalat képvisel, és elkötelezetten végzi a betegellátást. Ugyanezt tapasztalom az ápolók, szakdolgozók és az osztály valamennyi munkatársa részéről is: a rendkívül nagy betegforgalom és a sokszor szűkös személyi feltételek ellenére kitartóan és nagy odafigyeléssel gondoskodnak a páciensekről. Természetesen néhány hét alatt még nem volt lehetőségem a kórház minden osztályával és szervezeti egységével szorosabb kapcsolatot kialakítani, de az eddigi találkozások mindenütt pozitívak és konstruktívak voltak.

Milyen kihívást jelent Önnek a IV. Belgyógyászat vezetése? Németországi tapasztalatait mennyire tudja majd itt hasznosítani?

–Egy nagy betegforgalmú, széles szakmai profillal rendelkező belgyógyászati osztály vezetése természetesen komoly kihívás, ugyanakkor számomra rendkívül izgalmas szakmai feladat egyben. Az osztály már jelenleg is erős diabetológiai és endokrinológiai alapokkal rendelkezik, ezért elsősorban ezekre szeretnék építeni, és a meglévő értékeket továbbfejleszteni.

A Heidelbergben töltött évek során a betegellátás mellett jelentős tapasztalatot szereztem a szakambulanciák és klinikai vizsgálatok vezetésében, valamint az interdiszciplináris betegellátás szervezésében. Ezekből a tapasztalatokból sok mindent szeretnék Győrben is hasznosítani. Az endokrinológián belül különösen fontosnak tartom az endokrin daganatok korszerű és multidiszciplináris ellátását, a diabetológiában pedig a modern technológiai és terápiás lehetőségek további erősítését. Kiemelt területem a diabéteszes neuropátia és a diabéteszesláb-szindróma, ahol szintén szeretném továbbfejleszteni a különböző szakmák együttműködésére épülő ellátást.

Hosszabb távon azt szeretném, hogy az osztály a magas színvonalú általános belgyógyászati és diabetológiai ellátás mellett az endokrinológia egyes speciális területein is egyre erősebb regionális szerepet töltsön be.

Milyen feladatok, mely krónikus betegségek kezelése, gyógyítása hárul az osztályra? Milyen eszközparkkal, felszereltséggel rendelkezik a IV. Belgyógyászat?

–A fekvőbeteg-ellátásban a belgyógyászat széles spektrumával találkozunk. Betegeink jelentős része több krónikus betegséggel él, ezért különösen fontosnak tartom a komplex belgyógyászati szemléletet és a társszakmákkal való szoros együttműködést. Ennek további erősítése az egyik fontos feladatunk.

Az osztály kiemelt profilja az endokrinológiai és anyagcsere-betegségek, valamint a cukorbetegség diagnosztikája, kezelése és hosszú távú gondozása. Az endokrinológiai diagnosztikában fontos lehetőség a csontsűrűségmérés, amely elsősorban a csontritkulás felismerésében, a törési kockázat megítélésében és a kezelés követésében nyújt segítséget.

A diabetológiai ellátásban a korszerű technológiai lehetőségek is rendelkezésre állnak: folyamatos szöveti glükózmonitorozással és inzulinpumpa-kezeléssel foglalkozó szakambulancia működik. Ezek ma már a modern diabetológiai ellátás meghatározó elemei, és lehetővé teszik, hogy betegeink számára ezen a területen is magas, európai színvonalú ellátást biztosítsunk.

Orvosként komoly tudományos kutatói tevékenységet folytat. Mi az elsődleges profilja, milyen témákban kutat?

–Kutatási profilom az elmúlt években elsősorban a cukorbetegség szövődményeire, ezen belül a diabéteszes neuropátiára összpontosult. Munkám egyik központi kérdése volt, hogyan lehet az idegrendszeri károsodást minél korábban felismerni, milyen tényezők határozzák meg annak kialakulását és progresszióját, illetve miért alakul ki egyes betegekben neuropátiás fájdalom, míg másoknál elsősorban érzéskiesés jelentkezik. Ennek vizsgálatára többek között korszerű idegélettani módszereket, kvantitatív szenzoros vizsgálatokat, C-rost-specifikus stimulációt és MR-neurográfiát alkalmaztunk.

Kutatói szemléletemben különösen fontos szerepet kap a precíziós medicina: a betegenként eltérő kórélettani folyamatok megértése, ezeknek a diagnosztikában, illetve a személyre szabott kezelésben való figyelembevétele.

A kutatást ugyanakkor nem választanám el a mindennapi orvoslástól. Számomra a tudományos gondolkodás azt is jelenti, hogy folyamatosan kérdéseket teszünk fel, kritikusan értékeljük a rendelkezésünkre álló bizonyítékokat, és az új tudományos eredményeket igyekszünk minél gyorsabban átültetni a betegellátásba. Ezt a szemléletet az osztály egészének szakmai munkájában és a fiatal kollégák képzésében is szeretném erősíteni.

Felfedezte-e már Győr történelmi belvárosát? Mit csinál szívesen, amikor nem dolgozik?

–Győr és a történelmi belváros soproniként természetesen korábban sem volt teljesen ismeretlen számomra, de most, hogy itt élek és dolgozom, egészen más szemmel fedezem fel a várost. A belváros valóban nagyon szép, és az ember mindig talál egy újabb érdekes részletet vagy helyet.

Nagyon vonzó számomra az is, hogy Győr kulturális szempontból rendkívül sok lehetőséget kínál, legyen szó színházról, könnyűzenei koncertekről vagy a Győri Filharmonikus Zenekar programjairól.

Amikor időm engedi, szívesen kerékpározom, kirándulok és olvasok. Győr és környéke ebből a szempontból is sok lehetőséget kínál, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy lesz még mit felfedeznem.

Dr. Kender Zoltán szakmai előélete

Dr. Kender Zoltán orvosi diplomáját 2008-ban szerezte a Semmelweis Egyetemen, majd a Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinikáján kezdte szakmai és tudományos pályafutását. PhD-fokozatát szintén a Semmelweis Egyetemen szerezte.

2013-ban kutatói ösztöndíjjal került Heidelbergbe, majd 2016-tól a Heidelbergi Egyetemi Klinika I. Belgyógyászati Klinikáján (Endokrinológiai, Diabetológiai, Anyagcsere-betegségek és Klinikai Kémiai Részleg) dolgozott. Szakorvosi munkáját követően főorvosként vett részt a betegellátásban, emellett kutatócsoportot és több speciális szakambulanciát vezetett.

Tudományos és oktatói munkájának elismeréseként 2024-ben a Heidelbergi Egyetemen habilitált. Klinikai munkája mellett továbbra is aktívan részt vesz a tudományos kutatásban, az egyetemi oktatásban és fiatal kutatók, doktoranduszok szakmai támogatásában.