Több évtizedes kiemelkedő szakmai tudás, számos fontos társadalmi tisztség, tanszékalapítás, történészi kíváncsiság, fiatalokat megszégyenítő energia és szűnni nem akaró tettvágy. Ha valamit kihagytunk volna, Prof. dr. Molnár F. Tamás a Győr-Moson Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház mellkassebész főorvosa, egyetemi tanár, az Magyar Tudományos Akadémia doktora a következőkben választ ad rá.
Pécsett született, meghatározó gimnáziumi évei Kaposvárhoz kötik; egyetemi karrierje szintén pécsi, és 2012 óra Győrben gyógyít. Nem is próbálom rábírni, hogy sorrendet állítson fel. Melyik város mit jelent Önnek?
-Anton Csehov, foglalkozására nézve orvos frivol válasza egy hasonló kérdésre ez volt: „a gyógyítás a feleségem, az irodalom pedig a szeretőm”. Így vagyok valahogy én is a két várossal, akik egymást kiegészítő ikreknek tűnnek. Itthon a folyók varázsolnak el, otthon a Mecsek lankái nyűgöznek le. Mindkét püspöki székhelyet a maga ezerpár évével, római gyökerével sajátos, rokon lelkület tölti be. Egyenlő formán a sajátjaim, mondhatni bigámista vagyok. Tény, hogy Győrtől többet kaptam, míg Pécs nagyobb részt kapott belőlem: ezek az érzelmi ügyek már ilyenek. Kaposvár pedig a gimnáziumi szerelem, az értelmi ébredésem meghatározó városa.
A győri kórház, a hazai szakma egyaránt sokat köszönhet külhoni tapasztalatainak. Honnan, milyen tudást sikerül átvenni, átültetni a hazai gyógyításba?
-Erre a tanítványaim: dr. Zsoldos Péter itt Győrben, dr. Szántó Zalán pedig Pécsett tudna igazán válaszolni. A magyar medicina - és része a sebészet - kulturális, geopolitikai okokból német gyökerű. Én a kétségeket jobban tűrő, önkritikusabb angol szellemben nevelkedtem Bristolban, Newcastle-ban, Glasgowban, ezzel áldva/verve jöttem haza. Az adatszerű tudás ma már univerzális, nem ismer határokat. Nincs nemzetisége, inkább szemléletében különbözik. A sebészet technológia-függősége miatt fontos nekem, eszközökben, technikai adottságokban nincs érdemi különbség. Mostanában az orvosi gyakorlatot a protokollok talán túlságosan megkötik; értem a célt, a szükséget, de nem szeretem. A tudás átültetésének sikerét a „talaj és légköri viszonyok” sokban meghatározzák, de nem adjuk fel.
Pécsett az Általános Orvosi Kar Műveleti Medicina Tanszék egyik létrehozója. Mit tanít ezen a tanszéken?
-Dr. Rendeki Szilárd barátommal közös a projekt; övé, az egykori katonaorvosé, nagyszerű intenzív-aneszteziológusé a nagyobb érdem. A mottó: „a lehető leghatékonyabb ellátás a legtöbb sérültnek, az elképzelhető legrosszabb, ellenséges körülmények között”. Ez lehet természeti vagy politikai, ember-okozta katasztrófa, mint a terrortámadás vagy a háború. Orvostanhallgatókat, rezidenseket, manuális szakorvosokat képezünk több mint egy évtizede. Kemény és puha képességeket, úgynevezett „skilleket” fejlesztünk. Ez utóbbiba csempésztem be a kultúrorvostan/medical humanities tárgyat is, hangsúlyozva a sebészet „emberi oldalát”.
Kutatási, publikációs tevékenysége a tüdőráktól, a mellkasi traumáig és tovább terjed. A tüdőrák halálozásban Magyarország sajnos a világ élvonalában van. Mik a kilátások? Hogyan tehetnénk mi magunk többet e népbetegség ellen?
-A dohányzás – de az e-cigaretta is – a szó szoros értelmében öngyilkosság, ráadásul annak lassú és fájdalmas alfaja. Számos csápja közül a tüdőrák csak az egyik, az ereket szétzúzza, a szívet roncsolja. Sokak impotenciájáért is felelős, ehhez képest sok jót nem tudok róla mondani. Nyilván más okok is közrejátszanak kialakulásában, de bíztató, hogy kezelésében az utóbbi években drámai javulást, nagyszerű eredményeket látunk. A korai – szűréssel észrevett – daganatok műtéti eredményei valóban biztatóak; különösen a gyógyszeres kezeléssel karöltve. Mégis felfoghatatlan, amikor operált tüdőrákos beteggel találkozom az utcán, aki ismét vígan pöfékel.
Ön a Magyar Tudományos Akadémia doktora, tagja a Klinikai Műtéti Tudományos Bizottságnak, elnöke az Élettudomány-történeti Munkabizottságnak és a PAB Operatív Orvosi Tudományok Munkabizottságnak, nemzetközi lapok szerkesztőbizottságaiban foglal helyet. Ingázik, gyógyít, kutat és oktat. Mindez komoly energiákról árulkodik. Sosem fárad el?
-Ezek nemcsak örömmel fogadott feladatok, de energiaforrások is; inspirálnak. A Győr-Pécs közti utak – különösen az általam szeretett vasúton – írásra, olvasásra alkalmas idők; olyankor nem zavar a „tudóskodásban” senki és semmi. A változatosság adomány. A jó fáradtság pedig kifejezetten kívánatos állapot, különösen, hogy időm zömét immár magam oszthatom be.
Ritka, hogy orvosi pályája mellett valaki történészi oklevelet szerezzen. Mely történelmi kor érdekli leginkább?
-Az MTA doktori cím után felszabaduló fölös energiáimat kötöttem így le; de nyilván eredendő érdeklődés élt bennem a história és általában a humaniórák iránt. Képzőművészete, irodalma, teológiája okán a középkor izgat, orvostörténeti és hadtörténelmi szempontból a XIX. század vége, az első világháború foglalkoztat. Diplomás amatőrnek gondolom magam, és mint ilyen, lényegében mindenevő vagyok.
Szívesen idéz régi nagy rockzenekaroktól (Taste, Led Zeppelin). Ma is ezeket a zenéket hallgatja legszívesebben? Mit csinál szabadidejében? Milyen jövőbeni tervei vannak?
-A blues mindig, minden időben jöhet, a hazai is nagyon jó. Mást ebben a könnyűnek mondott műfajban már nemigen hallgatok, talán Johnny Cash-t, Ripoff Raskolnikovot, a magyar közül Minit és Cseh Tamást. Nekem fontos a szöveg is, a hallásom olyan, amilyen. A komolyzenében Vivaldi és Mozart a kedvencek, szabadidőmben olvasok, írok – ebben a sorrendben – és rajzolgatok, biciklizek, sétálok. A terveim? Woody Allen szerint, ha meg akarod nevettetni az Urat, mesélj neki a terveidről. Továbbadnám azt a tapasztalatot, amit a medicinában általában, és a mellkassebészetben különösen összeszedtem. Remélem, hogy hamarabb fogyok ki a szavakból, hasznosnak vélt cselekedetekből, mint az őket megszülő gondolatokból.
