
Születésről nyíltan – kérdeztük a szülőszoba vezetőjét
Magyarországon a Születés Hete rendezvénysorozatot 2003 óta tartják. Az országos esemény célja, hogy a várandós anyukák, kismamák és kisgyermekes családok hiteles információkhoz jussanak a gyermekvállalás, szülés és gyermeknevelés témakörében. A tematikus hét kapcsán dr. Fekete Zoltán szülész-nőgyógyász főorvost, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház Szülőszoba részlegvezetőjét szólaltattuk meg.
Kiemelkedő szaktudás és technika
-A győri kórház centrumkórházként megyéken átívelő szülészeti és nőgyógyászati tevékenységet folytat - mondta a főorvos. - Szülészetünk egyetemi szintű felszereltségével, nagyszerű és haladó szemléletű szakembergárdájával vívta ki magának az országos elismerést. Szakmai tudásunknak köszönhetően az intézményben történő császáros születések száma európai viszonylatban is kiváló aránynak számít.
Dr. Fekete Zoltán hozzátette, hogy Győrben a szülészet teljes spektrumát lefedik, így a császárt követő hüvelyi szülést, az ikerszülés hüvelyi levezetését és a faros szülés hüvelyi levezetését is. Különösen büszkék rá, hogy a külső fordítást (ECV) is el tudják végezni.
Mama és baba mindig együtt
-Szülőszoba és Gyermekágy részlegünk jelenleg úgynevezett 24 órás „moving-in” rendszerben üzemel - magyarázta a részlegvezető főorvos – Ez azt jelenti, hogy a kismamák folyamatosan együtt mozognak babáikkal, egy pillanatra sem hagyva magukra őket. Ez hangulatukra, komfortérzetükre, elégedettségükre egyaránt kedvező hatással van. A kismamák kórházi benntartózkodása jelenleg 48, császár esetén 72 óra, amely szintén megfelel az európai normáknak.
Képzésben is a legjobbak között
A szülész-nőgyógyász megjegyezte, hogy a győri Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály munkatársai komoly oktatási feladatot is betöltenek: aktívan részt vesznek a szülész-nőgyógyász szakorvosok, orvostanhallgatók, szülésznők, diplomás ápolók és védőnők képzésében.
A Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház honlapján hamarosan elérhető lesz a „Szülési Tájékoztató”, amely a jövő kismamáinak lesz nagy segítségére a szülésre való felkészülésben, a Szülészet szakembereivel történő eredményes együttműködésben.