
Április 29-én különleges ajándékok érkeztek a győri kórház Gyermekosztályára. A „Fuss, Fotózz, Mosolyogj” országos élményfutás nagykövetei ünnepélyes keretek között, sajtónyilvános esemény keretében gyógybűvész dobozokat és egyéb ajándékokat adtak át a intézmény Lurkó Alapítványának és rajtuk keresztül a kórház kis betegeinek.
Öt éve futnak a gyermekek mosolyáért
– Öt évvel ezelőtti kezdeményezésünk célja ma sem változott: mosolyt varázsolni a győri kis hősök arcára – mondta Pálfalvi Petra misszió menedzser. – Mostani ajándékaink a Szarvason megrendezett „Fuss Fotózz Mosolyogj a Körös-Körül a Körös körül” futás során összegyűlt adományokból, valamint a győri csapat által teljesített és "eladott" kilométerek közös erejéből valósulhatott meg.
Az élményfutás megálmodója kiemelte, hogy a szarvasi esemény szervezői megyéken átívelő szolidaritással ajánlották fel támogatásukat a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórháznak.
Játék és egészséges életmódra nevelés
Pálfalvi Petra hozzátette, hogy kezdeményezésükkel nem csupán adományozni szeretnek, de amellett, hogy közös játékkal és alkotással megkönnyítik a gyerekek kórházi napjait, de a futás népszerűsítésével az egészséges életmódra is fel szeretnék hívni a figyelmet.
Roxy kutya és egy nagyszerű bajnok
Az esemény egyik meghatározó szereplője Roxy, a menhelyről örökbefogadott "világjáró" kutyus is, aki gazdájával és lelkes csapattársaival együtt egész éven át túrázva és kerékpározva gyűjtött adományt a jó ügy érdekében. Szórád József, Roxy gazdája sem érkezett üres kézzel, egy kedves Roxy plüsskutyust és egyéb ajándékokat hozott a kórházi gyerekeknek. Szintén az adományozók között volt a győri Rokob József ultratriatlon bajnok, annyi hihetetlen mennyiségű megtett kilométere után méltán nevezhetjük a jótékonyság világbajnokának. A nagyszerű sportember és adakozó elmondta, hogy sportteljesítményeivel a gyerekek, a felnövekvő generációk figyelmét szeretné felhívni a sport, a mozgás fontosságára.
A kórház vezetése és a Lurkó Alapítvány és a gyerekek nevében köszönjük az értékes adományokat!