Méltónak maradni a szellemi örökséghez
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban komoly hagyománya van a Semmelweis-napnak. Az „Anyák Megmentőjének” kijáró tiszteletadás mellett ilyenkor adják át a Petz Lajos Életműdíjat, a Nyári László Nívódíjakat, a Méhes Károly publikációs díjat, a Patkós Imre Emlékérmet és Oklevelet, valamint a Kiváló Munkatárs elismeréseket. A Kórház nagyelőadójában csütörtökön megrendezett ünnepséget a Győri Nemzeti Színház művészei tették még emlékezetesebbé.
Az ünnepségen megjelent dr. Jávor László főigazgató, dr. Villányi Balázs orvosigazgató, Limbach Viktor stratégiai igazgató, Csordás Adrienn ápolási igazgató és Komonszky Krisztina gazdasági igazgató.
Dr. Jávor László főigazgató ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy az évente megrendezett Semmelweis-nap nemcsak az egészségügyi dolgozók előtt tiszteleg, de az „Anyák Megmentője” előtt is.
Semmelweis Ignác élete és munkássága mindannyiunk számára a kitartás, az elszántság és az emberi élet tisztelet nagyszerű példája – mondta a főigazgató. – Ezen a napon köszönet illeti valamennyi egészségügyben tevékenykedő munkatársunkat, akik követve a semmelweis-i szellemi örökséget naponta adnak tanúbizonyságot emberségükről és szakértelmükről, kivívva a társadalom megbecsülését, elismerését.
Emelkedett hangulat és rengeteg díjazott
A Győri Nemzeti Színház művészeinek fellépése után az ünnepség legszebb része mindenkor a kitüntetések, díjak átadása. Most sem volt másként.
Dr. felpéczi Petz Lajos Életműdíjat kapott dr. Tompos Tamás, a Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebészeti Osztály nyugalmazott/nyugállományba vonult osztályvezető főorvosa.
Nyári László Nívódíjat kaptak
Az idei évben az orvosi alrendszer díjazottja dr. Luterán Ferenc járóbeteg-szakellátási igazgatóhelyettes, osztályvezető főorvos, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Az ápolási alrendszer díjazottja: Horváthné Nagy Szidónia egyetemi okleveles ápoló, főnővér Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály
Az ápolási alrendszer másik díjazottja Rigó Attiláné vezető gyógytornász, Központi Gyógytorna Szolgálat
A Méhes Károly Publikációs Díj átadása
2024-ben a Méhes Károly Publikációs Díjat dr. Nyőgér Zoltán főorvos Traumatológiai, Ortopédiai és Kézsebészeti Szakmacsoportjából kapta. A díjat prof. dr. Oláh Attila tudományos igazgatóhelyettes adta át.
Patkós Imre Emlékérmet kaptak
A Patkós család jóvoltából már 19. alkalommal részesülhetett az intézmény arra érdemes munkatársa Patkós Imre Emlékéremben és Oklevélben.
A kitüntetést idén dr. Ilonka Orsolya alorvos számára ítélte oda a szakma.
A díjat dr. Gunther Tibor oktatási igazgatóhelyettes, a Traumatológiai, Ortopédiai és Kézsebészeti Szakmacsoport vezető főorvosa és Patkós Judit adták át.
Kiváló Munkatárs Díjat kaptak
Az ünnepségen az orvosi alrendszer Kiváló Munkatárs Díjában részesültek
Boda Klaudia biológus, Bakterológiai Laboratórium
dr. Dankházi Levente adjunktus, Radiológiai Osztály
dr Dombóvári Adrienn adjunktus, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály
dr. Erdélyi Franciska rezidens, Sürgősségi Betegellátó Osztály
dr. Farkasházi Miklós László PhD főorvos, Traumatológiai, Ortopédiai és Kézsebészeti Szakmacsoport
dr. Király Géza főorvos, Traumatológiai, Ortopédiai és Kézsebészeti Szakmacsoport
dr. Krekó Imre főorvos, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
dr. Németh Dániel szakorvos, Általános Sebészeti Osztály
dr. Pekker Gábor alorvos, I. Belgyógyászati Osztály
dr. Sallai Zsolt főorvos, Idegsebészeti Osztály
és dr. Szipőcs Annamária alorvos, Pulmonológiai Osztály
Az ápolási alrendszer kiváló munkatársi kitüntetéseit kapták
Bors László boncmester, Pathológiai Osztály
Cseh Andrea felsőfokú végzettségű csecsemő- és gyermekápoló, Sürgősségi Betegellátó Osztály
Dénes Csaba Imre betegkísérő, Központi Betegszállítás
Farkasdiné Fekete Vilma felsőfokú végzettségű szülésznő, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
Gáspár-Dorák Zsuzsanna asszisztens, Kardiológiai Szakambulancia
Kende Zoltánné felsőfokú végzettségű ápoló, Onkoradiológiai Osztály
Kissné Huzina Anna aneszteziológiai szakasszisztens, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály
Kovács Renáta diplomás ápoló, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály
Kövecses-Tóth Éva diplomás ápoló, Sürgősségi Betegellátó Osztály
Ladocsi Anikó vezető dietetikus, Dietetikai Szolgálat
Miléder-Horváth Adrienn diplomás ápoló, VI. Belgyógyászati Osztály
Ott László Emilné felsőfokú végzettségű ápoló, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Prekop Gabriella műtéti szakasszisztens, Központi Műtőszolgálat
Puszta Zsuzsanna felsőfokú végzettségű ápoló, Traumatológiai, Ortopédiai és Kézsebészeti Szakmacsoport
Sisa Máténé védőnő, Téti járás, Győrszemere I. körzet
Szalainé Tuba Bernadett általános ápoló, Pszichiátriai, Mentálhigiénés és Addiktológiai Osztály
Száki Béláné felsőfokú végzettségű asszisztens, Nőgyógyászati Szakambulancia
Tomolákné Csizmadia Szilvia röntgen szakasszisztens, Radiológiai Osztály
Tomozi Adrienn orvosírnok, I. Belgyógyászati Osztály
Vargyay Zita felsőfokú végzettségű ápoló, Általános Sebészeti Osztály
A stratégiai igazgatás, illetve a gazdasági alrendszer kiváló munkatársi elismeréseit kapták
Stratégiai igazgatás: Gats László iratkezelő, Informatikai és Dokumentációs Osztály
Kaltcheff Tímea egészségbiztosítási szakember, Kontrolling és Finanszírozási Osztály
Gazdasági alrendszer: Fülöp Gyula orvostechnológiai karbantartó, Műszaki és Üzemeltetési Osztály
és Pelles Rafael jogi ügyintéző, Jogi Iroda
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Elismerő Okleveleit kapták
A Kamara győri szervezete minden évben jutalmaz egy arra érdemes szakdolgozót.
Idén ezt az elismerést Fehér Gábor, a Pszichiátriai, Mentálhigiénés és Addiktológiai Osztályon dolgozó diplomás ápoló munkatársunk érdemelte ki. A díjat a Kamara részéről Gábriel Ildikó adta át.
Az ünnepség zárásaként baráti beszélgetés és egy pohár pezsgő várta a megjelenteket, díjazottakat.
Minden díjazottnak gratulálunk!