A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház három épületében, valamint a Szent Imre úton lévő rendelőintézetben is érintőkijelzős automaták fogadják a szakrendelésre érkezőket. A új Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) közel ötven különböző szakrendelésen működik már.
A Járóbeteg Irányítási Rendszer fő célja, hogy leegyszerűsítse, illetve felgyorsítsa a szakrendelésre érkező páciensek és az őket fogadó rendelők közötti kapcsolatteremtést. Aki járt már ilyen rendelésen beutalóval, vagy anélkül, akár időpontra, vagy sürgős ellátásra érkezett, biztosan megtapasztalta már azt a helyzetet, amikor a váróteremben állva alig várja, hogy kinyíljon egy ajtó, hogy valaki kijöjjön beszedni a beutalókat, TAJ kártyákat, és elmondhassa ott, mindenki előtt, hogy miért érkezett. Ez a szituáció egyik fél érdekeit sem szolgálta, mint ahogyan az sem, hogy a soron következő pácienst néven szólítva hívták be a rendelőbe.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság az egész országban elindította a JIR-t, így Győrben is, ahol jelenleg a kórház A1 épületének földszintjén, a C1 épület 1. emeletén, az E épület földszintjén, valamint a rendelőintézet földszintjén és az első emeletén találjuk a sorszámhúzó automatákat. (Hogy pontosan melyik automatán melyik szakrendelésre kaphatunk időpontot, azt a cikkünk végén lévő táblázatban részletezzük.) Fontos tudni, hogy a kihúzott sorszám nem a behívás sorrendjét jelzi, a szám, az érintett páciens azonosítójaként szolgál. Mivel a sürgős ellátásokon kívül előre egyeztetett időpontra érkezünk, teljesen felesleges reggel hat órakor sorszámot húzni, semmit nem változtat a bejutás idején. Az előjegyzéskor kapott időpontunk előtt 15 perccel érdemes megérkezni a sorszámhúzó automatához.
Az automata használata rendkívül egyszerű, de információs kollégáink készségesen segítik az érintett páciensek tájékozódását. A TAJ számunk megadásával és a szakrendelés kiválasztásával néhány másodperc alatt megkapjuk a sorszámunkat, ugyanebben a pillanatban az érintett rendelőben értesítés kapnak arról, hogy megérkeztünk. A rendelő folyosóján lévő kijelzőn kell figyelnünk a monitort. Az előjegyzett időpontban nem a nevén szólítják be a rendelőbe a pácienseket, hanem ez a sorszám jelenik meg a képernyőn – jelezve, hogy várják a vizsgálatra.
Minden szakrendelésre kell időpontot egyeztetni a sürgős esetek kivételével, még oda is, ahova nem kell beutalóval rendelkeznünk. Előjegyzésre kérhetnek időpontot a 96/507-928-as telefonszámon, de mindenkit arra buzdítunk, hogy használják internetes felületünket, ahol várakozási idő nélkül azonnal leadhatja időpont iránti igényét.
A call center hívásával kapcsolatban érdemes tudni, hogy ha egyszer elindított egy hívást érdemes azt addig tartani, amíg sorra nem kerül, mert minden megszakított vonallal és újratárcsázással azt éri el, hogy folyton az utolsó lesz a sorban. Olyan, mintha beállna egy kasszához a sorban, de kiállna a sorból anélkül, hogy fenntartaná a sorban a helyét. Emiatt is preferálják egyre többen az internetes időpontkérést.
Melyik szakrendelésre hol tudunk sorszámot húzni a JIR automatáiból?
A1. épület földszint
- Orthopediai szakambulancia
- Szájsebészeti szakrendelő
- Égésplasztikai szakrendelés
- Érsebészeti szakrendelés
- Angiológiai szakrendelés,
- Fül-orr-gégészet, fej-nyaksebészeti ambulancia
- Gyermek audiológia
- Idegsebészeti ambulancia
- EMG-ENG szakrendelés
C1. épület 1. emelet
- Neurológiai szakambulanciák (június közepétől)
- Gyermekkardiológia szakrendelés
- Gyermeksebészeti ambulancia
- Gyermek fül-orr-gégészeti ambulancia
- Gyermek Aneszteziológiai ambulancia
- Gyermekpulmonológia szakrendelés
- Gyermeknephrológia szakrendelés
- Gyermekpulmonológia szakrendelés
- Gyermekimmunológia szalrendelés
- Gyermekgasztroeterológia szakrendelés
E épület földszint
- Urológiai szakrendelés
- Nőgyógyászati szakrendelés
- Nőgyógyászati ambulancia földszint
- Tinédzser ambulancia földszint
- Gyermeknőgyógyászati szakrendelés
- Változókori szakrendelés
- HPV rendelés
- Endometriosis rendelés
- Genetikai szakrendelés
Rendelőintézet, Szent Imre utca
- Ortopédia
- Gyermekortopédia
- Bőr- és nemibeteg gondozó
- Bőrgyógyászat
- Reumatológiai szakrendelés I.-III.
- Pajzsmirigy- endokrinológiai szakrendelés
- Nőgyógyászati endokrinológia
- Család- és Nővédelmi Tanácsadó I.-II.
- Terhesgondozó I.-II.
- Gastroenterológia
- Neurológia
- Immunológia
- Fül-orr-gégészet, fej-nyaksebészeti szakrendelés
- Szemészet II.-V.
- Gyermekszemészet
- Foglalkozás- egészségügy
- Gyermek endokrinológia, diabetológia
- Gyermekgyógyászati szakrendelés
Kép és szöveg: Pozsgai Kitti