Ugrás a tartalomra
Dr. Bogár Csilla a Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosa. Fotó: PK

 

A testi sebei szépen gyógyulnak annak az ötéves soproni kislánynak, akit még március elején támadott meg egy nagytestű kutya, de sok megpróbáltatás vár még rá. Timit egy hónapig ápolták a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban, ahol komplett orvoscsapat műtötte őt a bekerülését követően. Most már otthon van, szüleivel Sopronból járnak vissza Győrbe kontroll vizsgálatokra.

- Főleg a fejét érték a harapások, a koponyája is betört, az arckoponya is súlyosan sérült- idézi fel Dr. Bogár Csilla a Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosa a kislány állapotát.- Több órán keresztül műtötték, egymás után Dr. Barcsák Endre idegsebész, Dr. Doktor János szájsebész, valamint Dr. Kiss Pál Zoltán gyermeksebész, rendkívül súlyos volt az állapota. De foglalkozott vele fül-orr-gégész, traumatológus és égésplasztikus, szemész szakorvos is, nem csak a fején, hanem testszerte tele volt harapásokkal. A legnehezebben az arcán lévő mély seb gyógyult. Az állkapcsa szilánkosra tört, azt lemezekkel korrigálták, ezek eltávolítása egy későbbi műtét lesz. A füle mögött is megharapta a kutya, az agyburok is sérült, ezeket mind a több mint öt órás műtét alatt korrigálták a kollégák.

A kislány egy hónapot töltött a Gyermekintenzív Osztályon, ahol aggódó szülei egymást váltva a nap 24 órájában mellette voltak. Timi testi sebei a hetek alatt szépen gyógyultak, most már otthonról járnak vissza vizsgálatokra, azonban a kórházi kezelés is kihívásokkal járt számára.

- A bentléte kezdetén a sok sebbel ellátott arcocskája olyannyira feldagadt, hogy lélegeztetni kellett egy hétig, ugyanis ha kivesszük a lélelegeztető csövet, légútvesztéstől lehetett volna tartani. Így amíg le nem ment a duzzanat, addig a lélegeztetőt bent tartottuk, hogy biztonsággal lehessen őt felébreszteni. Amitől még tartottunk, az a fertőzés, mivel a kutyaharapás egy zárt tasakos seb, erősen szennyezettnek tekintendő, így akármelyik sebből elindulhat egy akár az egész szervezetet érintő súlyos vérmérgezés. Ezeket szépen sikerült uralni.

Timihez kértek pszichológusi segítséget is, a kislány ugyanis nem emlékezett a történtekre.

- Egy ilyen trauma után előfordul, hogy az agy blokkol és majd csak később törnek fel a konkrét emlékek, ezek feldolgozásához kértünk pszichológusi segítséget. Én is álltam mellette ébredés után, nekem is fogta sokáig a kezem és kérte, hogy ne menjek el. A félelem vele maradt akkor is, hiába nem tudta felidézni, hogy konkrétan mi történt vele.

A sokk feldolgozása mellett, ami Timire és egész családjára, szüleire, valamint a szintén a kutyatámadásban megsérült nagymamájára vár, még nagyon hosszú ideig a fizikai felépülésről fog szólni a kislány élete.

- Az állkapcsában lévő fémeket el fogják távolítani, plasztikai korrekcióra és fogászati beavatkozásokra is szüksége lesz- mondta Dr. Bogár Csilla.- Ez minden bizonnyal sokáig fog tartani.

Timi szülei rendkívül hálásak mindenkinek, akik kislányuk felépüléséhez, ellátásához bármilyen módon hozzájárultak.

- A mentősöknek, az orvosoknak, az ápolóknak, a kórház összes dolgozójának szeretnénk köszöntet mondani, amiért megmentették a kislányunkat és külön köszönjük a türelmes, emberséges törődésüket- mondta könnyek között a megtört édesanya.

Szöveg és fotó: Pozsgai Kitti