Amikor sorozatunk első cikkét terveztük, arra gondoltunk, bemutatjuk a győri kórház legrégebben szolgáló munkatársát. Két dolog derült ki nagyon hamar: számos „legrégebbi” kollégánk van, és mindegyikük munkássága, szakmai életútja különleges. A következőkben olyan valakivel ismerkedhetünk meg, aki tíz éve nyugdíjasként rendel a traumatológián és augusztusban tölti be nyolcvanadik életévét. Ezúttal dr. Jancsó József traumatológus főorvossal beszélgettünk, aki fiatalos lelkesedéssel és nagy örömmel fogadta kérdéseinket.
Hogyan talált Önre az orvosi szakma?
-Győrben születtem 1945-ben és igazi gyárvárosi munkáscsaládban nőttem fel. Jól ment a tanulás, így szüleim szerették volna, hogy az orvosi pályát válasszam. Nem volt ellenemre, így a Révai Gimnázium után a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Karára felvételiztem, amit „summa cum laude” minősítéssel végeztem el 1969-ben. Mivel máig nagyon erős kötődésem van Győrhöz, nem volt kérdés, hol szeretnék gyógyítani. A régi győri Honvéd Kórházban kezdtem meg a munkát, az első négy évben sebészeti szakvizsgát, majd két évre rá - 365 általam elvégzett műtéttel a hátam mögött - traumatológus (baleseti sebész) szakvizsgát szereztem, mindkettőt kitűnő minősítéssel.
Kinél tanulta, leshette el a sebészet fortélyait?
-Első, egyben legmeghatározóbb mesteremnek dr. Patkós Imre baleseti sebész osztályvezető főorvost tekintem, akinek óriási szerepe volt abban, hogy Győrben baleseti sebészeti osztály jöhessen létre. A szakmai fogásokon túl egy nagyon fontos tulajdonságot sajátíthattam el tőle: az empátiát. A baleseti sebészet alaptermészete a hosszabb gyógyulási idő, amely alatt nekünk végig a páciens mellett kell állnunk, reményt öntve belé a teljes felépülésig. Ezt a nagyon fontos útravalót dr. Patkós Imrétől kaptam.
A hetvenes évek közepén komoly változás történt a sebészetben. Mi volt ez?
-1975 körül valóban nagyot fordult a világ a traumatológiában. A hagyományos baleseti sebészet ekkor kezdett átfordulni operáló baleseti sebészetté. Mit is jelentett ez? Azelőtt, ha volt mondjuk egy lábtörés, összeillesztettük a csontokat, a páciens kapott egy gipszet és kész. Az új megközelítés ennél jóval többet ajánlott: operáció útján, szegek, csavarok, lemezek segítségével rögzítettük, tettük helyre a sérült végtagot. Ez természetesen komolyabb anatómiai tudást követelt, de jobb terhelhetőséget, stabil megoldásokat hozott. Örülök, hogy Győrben úttörője lehettem ennek a váltásnak.
Említette erős győri kötődését. Mindig kedvenc városában gyógyított?
-Harmincnyolc évesen lettem főorvos, de a tanulást sosem hagytam abba. Minden évben tanulmányutakra mentem Európa különböző kórházaiba, klinikáira, Zágrábtól kezdve Strasbourgon át Párizsig. Emellett persze Magyarország szinte valamennyi kórházában megfordultam. Mindig is ambíciót éreztem az új, a jobb irányába, és elmondhatom, kórházunk traumatológiája is efelé ment. Gyorsan fejlődtünk és specializálódtunk: a ’80-as évek végén különvált az égésplasztika, az ortopédia, az idegsebészet és a kézsebészet. Mostanra műtőink és az eszközparkunk olyan színvonalat képvisel, amely az ország egyik legjobb régiós traumatológiájaként okkal tehet büszkévé bennünket. Személy szerint magam is büszke lehetnék arra, hogy több mint fél évszázados működésem alatt senki nem halt meg a kezeim között, de én ezt sokkal inkább személyes szerencsémnek tartom.
Tíz éve nyugdíjasként dolgozik a kórházban. Milyen a kapcsolata a fiatalabb generációkkal?
-A nyolcvanhoz erősen közeledve heti három napon rendelek, de még mindig nagy örömömet lelem a munkában, a páciensekkel való törődésben. Természetes jelenség, hogy a fiatalabbak másként közelítik meg a szakmát, öntudatosabbak is, ezért mindenkor a kellő tapintattal, partnerként fogalmazom meg feléjük a kritikámat. Tudniuk kell, hogy a gyógyításban hihetetlenül fontos tényező a hierarchia, és a „főnök” kérése a leghalkabban, legcsöndesebben előadva is kötelező érvényű. Ezt most már fiam is előszeretettel hangoztatja.
Két gyermeke van. Egyikük ezek szerint az orvosi pályát választotta?
-Nagylányom, Judit matematika-fizika szakos tanárnő a győri Kazinczy Gimnáziumban, míg fiam prof. dr. Jancsó Gábor a Pécsi Érsebészeti Klinika igazgatója. Gyermekeim négy unokával ajándékoztak meg, akikért feleségemmel együtt természetesen rajongunk. Igyekszünk minél több családi programot szervezni, ezen felül nagy Duna-parti sétákban, kerti munkákban és fűnyírásban kapcsolódom ki. A győri kórház a mai napig az életem, és hiszek benne, hogy ha már nem lesz rám szükség, egy részem akkor is örökre itt marad.
Dr. Jancsó József elismerései:
Vezetői Konzultánsi Cím (1995), Megyei Kórház Kiváló Munkatárs (1997), Nyári László Nívódíj (2000), Szent László Érem (2006)
Dr. Jancsó József főorvosnak további aktív életet, jó egészséget kívánunk!
