A Da Vinci mód
Győr-Moson-Sopron vármegye egyik legrangosabb elismerését, a Prima Díjat évente olyan személyek vehetik át, akik szakmai vagy közéleti szerepvállalásukkal példát mutatnak a térségben. Idén a november 8-án ünnepélyes keretek között dr. Szepesváry Zsolt, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház urológiai osztályvezető főorvosa, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának fejlesztési dékánhelyettese „Magyar Tudomány” kategóriában vehette át az elismerést.
A rangos díj elnyerésében egy bizonyos Da Vinci nevű sebészeti robotnak is jelentős szerep jutott, amelynek az osztályvezető főorvos nem csupán avatott kezű kezelője, de oktatója (proktora) is. Ám ez nem feltétlenül lenne elegendő egy Prima díjhoz. Dr. Szepesváry Zsolt főorvossal kórházi pihenőjében beszélgettünk.
Az egyesült államokbeli Intuitive Surgical által fejlesztett Da Vinci sebészeti robottechnológia nagyjából egy évvel ezelőtt debütált kórházunkban. Milyenek az eddigi tapasztalatok?
-A győri Széchenyi Egyetem által vásárolt, és kórházunkba kihelyezett IV. generációs berendezéssel 2023 decemberében kezdtük meg a munkát, azóta mintegy 200 sikeres, elsősorban onkológiai természetű műtétet végeztünk vele. A technológiát három területen – urológia, mellkas sebészet és nőgyógyászat – alkalmazzuk, a tapasztalatok eddig abszolút pozitívak.
Mennyire bonyolult egy ilyen robot kezelése? Milyen jártasságot igényel?
-Mielőtt megkezdtük vele a rendes napi munkát, akárcsak az autóvezetésnél 40 óra száraztréningen kellett részt vennünk. A gyakorlást hat műtétes (proktor jelenlétében történő) vizsga követte, és ezután kaphattuk meg a robotsebészeti licencet. Kórházunkban így jelen pillanatban hat, úgynevezett konzolsebész végez műtéteket a Da Vincivel. Az urológia területén az országban jelenleg két oktató (proktor) tevékenykedik, ezek közül az egyik éppen én vagyok.
A Da Vinci név arra utal, hogy a robot valóban „művészi” fokon dolgozik. Igaz ez?
-Ha őszinték akarunk lenni, akkor maga a technológia alapvetően a lyuksebészeti, (laparoszkópos) műtéti elvekre épül, kiterjesztve azok lehetőségeit, de semmit sem csinál önállóan. Ennek következtében, amiben jelentős előrelépést lehetett elérni a technológia használatával az a precizitás, a kisebb vérveszteség, a még kevesebb fájdalom, illetve ezzel párhuzamosan a kisebb gyógyszerigény. Ezeknek a műtéteknek továbbá jobbak a minőségi mutatóik, gyorsabb a regenerálódás, mérhetően kedvezőbbek a funkcionális eredmények. A műtéteken egy konzolsebész, egy orvos asszisztens és egy műtős vesz részt, így sok esetben egy kollégát még spórolunk is.
Mennyire gyakori hazánkban ez a fajta robottechnológia?
-Magyarországon hetedikként Győrbe került ilyen berendezés, és jelenleg 1millió 400 ezer magyarra jut egy gép. (Ez nem a legjobb, de nem is a legrosszabb arány.) Hozzá kell tennem, hogy a világon eddig 15,4 millió műtétet végeztek el robotokkal. Ezekben a technológiákban természetesen rengeteg lehetőség rejlik, emellett használatuk óriási társadalmi érdek is. Kórházunkban a három eddigi terület mellett a Da Vincit szeretnénk a közeljövőben általános (hasi) sebészetben is alkalmazni.
A legfejlettebb technológiák nyilván rengeteg adatból dolgoznak, azokat feldolgozzák, hozzáférhetővé teszik… Jól gondolom?
-Sajnos nem így áll a dolog. Megint vissza kell kötnöm az autó hasonlathoz. A Tesla, amely jelenleg a világ legfejlettebb gépjármű információs technológiáját birtokolja, rengeteg olyan adatot továbbít, dolgoz fel és értékel, amely harmadik fél számára nem elérhető. Valahogy így van ez a Da Vincivel is. Ezért is jött létre egy különleges kutatási program, amelynek vezetője vagyok. A program lényege, hogy a műtét során készített anonimizált 3D-s képi anyagot rögzítjük, majd azt egy képfelismerő, matematikai alkalmazás (szoftver) segítségével kiértékeljük, rendszerezzük.
Mivel hasonlíthatóak össze az így nyert adatok, információk?
-A kutatás lényege a betegről gyűjtött adatok és a gépi adatok összefüggéseinek megtalálása. Ez nagyban segíti a szövődmények arányának valószínűsíthetőségét. A szoftvert ezek alapján fejlesztjük, a kutatás a tervek szerint folyik, eddigi tapasztalataink bizakodásra adnak okot. Munkánk során a kórház teljes támogatását bírjuk, eredményeinket természetesen folyamatosan publikálni fogjuk.
Dr. Szepesváry Zsolt osztályvezető főorvosnak a Prima Díjhoz ezúton is gratulálunk, napi munkájához, sebészkonzoli, proktori és kutató munkájához pedig további sok sikert kívánunk!