Szurdán Emese a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Posztoperatív Részlegének munkatársa, több évtizede az aneszteziológiai ellátást szolgálja. A 2023-as Semmelweis-napi ünnepségen átvette a Nyári László-díjat.
- Beleszülettem a betegellátásba - kezdi Szurdán Emese. - Édesapám mentősként dolgozott, gyakran olvasgattam gyerekkoromban a könyveit. Nem is volt kérdés, hogy egészségügyi szakközépiskolába megyek tanulni, ahol a hivatástudat tovább fejlődött bennem. Érettségi után Miskolcon kezdtem a kórházban dolgozni, ahol a szülészetet választottam. Szülésznőként is foglalkoztatott a szülésfelkészítés, arra is volt lehetőségem, hogy erről előadást tartsak a kollégáknak. Ami most már napi rutin, az akkoriban, a pályám kezdetén nem volt ennyire természetes. A napi munkahelyi rutin mellett sokszor kutattam, hogy mik azok a területek, amin változtatni tudunk pozitív irányba. Azon dolgoztam, hogy az édesanyák tudatosan érkezzenek szülni, és ne az elszenvedői legyenek a szülésnek. A gyöngéd szülés során, az édesanya aktívan vesz részt a folyamatban.
Szurdán Emesét Győrbe csábította a szerelem, a Petz-kórházba is szülésznőként érkezett.
- 1991-ben mint szülésznő kezdtem dogozni a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályon. Nagyon érdekelt az aneszteziológia, az osztályos munka mellett folyamatosan képeztem magam, 1996-ban aneszteziológiai asszisztens végzettséget, öt évvel később pedig diplomás ápolói oklevelet szereztem, de soha nem szűntem meg szülésznőnek lenni. A szülészet-nőgyógyászat Study Nurse -eként számos klinikai vizsgálat közreműködője voltam.
Szurdán Emese mind az anesztézia, mind a szülészet-nőgyógyászat oldaláról pótolhatatlan segítséget nyújt a magas színvonalú betegellátásban, oktatásban, különösen az egészségtudományi képzésben és nem utolsó sorban az orvosképzésben is. Az osztályos munka mellett folyamatosan részt vesz a szülésznő hallgatók gyakorlati oktatásában, felkészíti a jövő szakembereit a hivatás gyakorlására. A Széchenyi István Egyetemen 2010-től külső óraadóként tanít diplomás ápoló és szülésznő hallgatókat intenzív terápia, aneszteziológia és szakápolás tekintetében. 2010-ben elnyerte a Hartmann Ápolói díjának második helyezését „Szemléletváltás az inkontinencia ellátásban” című pályamunkájával, mely azért is kiemelkedő, mivel nem szakmai profilja a témakör, és főként külföldi szakirodalmak voltak segítségére a munkában.
- Ahhoz, hogy ennyi minden beleférjen az ember életébe a hivatás szeretete mellett fontos az időgazdálkodás is. Az a fejlődés titka, hogy minden beleférjen: a család, a munka, a tanulás és a kikapcsolódás. Ha mindezt szerelemből csinálja az ember, akkor egyáltalán nem nehéz helytállni minden nap az első perctől az utolsóig. Sporttal, tánccal, olvasással töltődöm, televíziót például egyáltalán nem nézek, nincs is. Helyette inkább színházba, moziba vagy kirándulni megyek. Munka után nem maradhat ki az edzés sem. Nagyon sok dolog beleférhet az életünkbe, ha rajtunk múlik a választás. Idén a 38. évemet járom az egészségügyben, de a kíváncsiságom nem hagyott el.
Két gyermeke közül lánya már a győri kórházban dolgozik orvosként, a hivatás szeretete ragadós volt a családban.
- A fiam teljesen más területen dolgozik, de a lányom számára a kórház egy biztonságos közeg, amire kislányként azt mondta, hogy „anya-illata” van.
A Nyári László-díj meglepetésként érte, mint mondja, nem a díjakért dolgozik, de nagyon jólesik neki az elismerés.
- Nagyon összetett a munkánk és igen változatos is, ahol folyamatosan fejlődni kell. Változnak az eljárások, változnak a gyógyszerek is. Elengedhetetlen a csapatmunka és a bizalom. Az altatáson és a fájdalomcsillapításon túl minket hívnak újraélesztéshez és a traumatizált betegekhez is. Az altatásos műtéteknél ránk általában senki sem emlékszik. Mire a páciens bekerül a műtőbe, általában gyógyszerek hatása alatt, nem tudják kik a szundiangyalok, de mindenki ugyanazt üzeni a tekintetével: „Ugye vigyázol rám?”. Az emberek többsége attól fél, hogy nem fog felébredni az altatásból. Ilyenkor igyekszünk mi is a tekintetünkkel, jó szóval biztatni, nyugtatni őket.
Szöveg és fotó: Pozsgai Kitti