AZ ELISMERÉS NAGYOBB FELELŐSSÉGGEL IS JÁR
November 4-én, intézményünk alapításának 277. évfordulóján, az immár hagyományos Petz Napon bensőséges ünnepséget tartottunk a Kórház Nagyelőadójában. Ennek keretében elismerő oklevelet vehettek át szakvizsgát tett orvosaink, szakápolóink, tudományos fokozatot szerzett kollégáink. Az eseményen részt vettek vezetőink: dr. Jávor László főigazgató, dr. Villányi Balázs orvosigazgató, Csordás Adrienn ápolási igazgató és Kocsisné Vulcz Krisztina gazdasági igazgató.
A rendezvényt dr. Villányi Balázs köszöntője vezette föl. Az orvosigazgató beszédében hangsúlyozta:
„Egy intézmény életében 277 év nem csupán az idő múlását jelenti. Ez a szám generációk munkáját, elhivatottságát, tudását, emberségét és felelősségvállalását hordozza magában. Az itt dolgozókat mindenkor ugyanaz a cél vezérelte: a betegek szolgálata, az emberi élet védelme és az egészség megőrzése.”
Megjegyezte, hogy kórházunk történelmét nem az épületek, technológiai fejlesztések vagy az orvostudomány eredményei írják, hanem elsősorban azok a munkatársak formálják, akik naponta munkájukkal, szakértelmükkel és elkötelezettségükkel tesznek a gyógyításért.
„Orvosok, ápolók, egészségügyi szakdolgozók, gyógyszerészek, műszaki és gazdasági munkatársak, valamint az intézmény valamennyi dolgozója közösen alakítják azt a közösséget, amelyre méltán lehetünk büszkék.”
Minden szakmai eredmény egy újabb út kezdete
A köszöntőt követően dr. Kender Zoltán PhD belgyógyász, endokrinológus és diabetológus, a IV. Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa tartott ünnepi előadást.
Prezentációjának központi üzenete volt, hogy a szakmai fejlődés az orvoslásban nem ér véget a szakvizsga vagy a PhD-fokozat megszerzésével, az sokkal inkább egy életen át tartó folyamat. Az orvostudomány folyamatos változása megköveteli tudásunk rendszeres frissítését, a kritikus gondolkodást és a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazását. A szakmai fejlődés alapvető része a tudás megosztása, a mentorálás és az egymástól való tanulás, amelyben intézményünk közösségének fontos szerepe van. Végső célunk a magasabb színvonalú betegellátás, hiszen a megszerzett tudás valódi értéke abban mutatkozik meg, hogy mennyit tudunk tenni betegeinkért.
Ismét számos munkatársunk sikerét ünnepelhettük
Az ünnepség legmeghittebb része az oklevelek átadása volt. A kórház vezetése a pulpitus elé szólította azokat a munkatársakat, akik az elmúlt évben új szakképesítést szereztek.
Új szakorvosok, licencvizsgák
Orvosi szakvizsgát és licencvizsgát tett:
Dr. Brauswetter Diána PhD, dr. Fábián Katalin és dr. Fekete Zoltán patológia, dr. Ferenczi-Csizmazia Ágnes és dr. Sashalmi Erika Alexa valamint dr. Tóth Viktor belgyógyászat, Bakacs Eszter Katalin klinikai sugárfizika, dr. Baranyi János aneszteziológia és intenzív terápia, dr. Cservenák Nárcisz tüdőgyógyászat, dr. Hajzók Annamária és dr. Luterán Ferenc sportorvostan, dr. Hegedűs Kinga és dr. Ferencz Lilla diabetológia licenc, Terdik Nikolett neuropszichológiai szakpszichológia, Illik-Molnár Patrícia klinikai szakpszichológia, dr. Jávor László okleveles egészségügyi menedzser, dr. Kajdácsi Zita sugárterápia, dr. Kelemen Szilárd nőgyógyászati daganatsebészet, dr. Knoll Márton hematológia, dr. Matalin Melinda pszichiátria, dr. Matyikánics Cintia neonatológia, dr. Molnár Tamás neurológia, dr. Németh Máté urológia, dr. Ónódi-Vass Katharina és dr. Sáfrányos-Horváth Franciska csecsemő- és gyermekgyógyászat, dr. Restum Julianna aneszteziológia és intenzív terápia, dr. Sipos Gergely és dr. Tavaszi Zsolt József ortopédia-traumatológia, dr. Szarvas-Varga Judit kardiológia, Tarsolyné dr. Sándor Andrea szülészet-nőgyógyászat UH licenc, dr. Tipszics Gergő alvásmedicina szakértője licenc, dr. Tóth Hella dentoalveoláris sebészet, dr. Turbók Bence radiológia, valamint dr. Varga-Balázs Gábor fül-orr-gégegyógyászat területen szerzett szakképesítést.
Szakdolgozói sikerek
A szakdolgozói karból oklevelet vehetett át:
Bátfalviné Pozsgai Edina és Szőke Viktória biológus, Böősi-Horváth Szabina Sára és Sorok Renáta gyógytornász-fizioterapeuta, Dóczy Eszter, Haklits Hadasa Hajnalka, Kovács Vivien, Tarján Luca általános ápoló, Éber Dorottya Flóra, Gergely Laura, Németh Jázmin Vanda és Szabó Vivien szülésznő, Ember Mária alapápolási munkatárs, Füssiné Kiss Ildikó, Hamvai Mária, Hegedüs Henrietta, Kajtárné Balogh Szilvia és Kisné Jenei Zsuzsanna gyermek intenzív szakápoló, Fényes Szilvia gyermek intenzív szakápoló és egészségügyi gyakorlatvezető, Gyurics Katalin és Szabóné Németh Krisztina CT/MR szakasszisztens, Haller Evelin, Lévárdi Orsolya, Mészárosné Koncz Szimonetta és Pozsgay Dorina aneszteziológiai szakasszisztens, Hatoss Dorka, Szücs Regina Anna fizioterápiás asszisztens, Horváth Sára orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus, Horváthné Kovács Krisztina, Kauba Cintia, Maár Krisztina, Valler Enikő Veronika, Seregi Annamária és Dénes Fanni Zsófia műtéti szakasszisztens, Kretlerné Kékesi Veronika általános ápoló és általános asszisztens, Nagy Nándorné fertőtlenítő-sterilező, Puskás Bernadett Anita okleveles egészségügyi menedzser, Videmann Viktória mentőtiszt, Balogh Boglárka mentőápoló, Őrsi Nikoletta általános ápolási és egészségügyi asszisztens, valamint az ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirányán végzett Ikervári Réka Eszter, Kakics Judit, Koczka Nikoletta, Markotányos Eszter, Mikóné Szakács Kitti, Novák-Kelemen Erika, Sipos Erzsébet, Péntek Viktória Mária és Mészáros Dávid János „Dévény Speciális Manuális Technika-Gimnasztika Módszer” szakgyógytornász képesítéssel.
Tudományos fokozat
Külön köszöntötték a PhD tudományos fokozatot szerzett kollégákat. dr. Maár Klaudia PhD „A Thymosin beta-4 hatása felnőtt emlős szív hipoxia indukálta fibrotikus elváltozásaira” című munkájával, dr. Nyőgér Zoltán PhD pedig „A rotátorköpeny szakadás hatása a lapocka mozgására és a váll funkciójára” című értekezésével nyerte el a tudományos fokozatot.
Az ünnepséget állófogadás zárta.
Kórházunk vezetése valamennyi szakdolgozói, illetve licenc vizsgát tett vagy tudományos fokozatot szerzett kollégánknak gratulál, és további sok sikert kíván munkájához!