AZ INZULINPUMPÁTÓL A KÜLÖNLEGES ESETEKIG
Kórházunk a közelmúltban több nagyszabású országos gyermekgyógyászati konferencián is képviseltette magát. A budapesti, gyulai, szegedi rendezésű események mellett a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesülete közös, balatonalmádi Nagygyűlésén Gyermek Szakmacsoportunk tíz előadóval vett részt dr. Kovács Márta PhD főorvos asszony vezetésével. A konferenciákon két előadásával aratott komoly sikert dr. Nagy Kinga csecsemő-gyermekgyógyász szakorvosjelölt, akit munkájáról, elhivatottságáról, jövőbeni terveiről kérdeztünk.
Mi volt a két előadás témája?
– Az első az „Út a colitis ulcerosától a májtranszplantációig” címet viselte – mondta a szakorvosjelölt. – Ebben az előadásban egy konkrét eset tapasztalatait osztottam meg a szakma képviselőivel: egy páciensünk egyidejűleg szenvedett gyulladásos bélbetegségben, mely miatt biológiai terápiában is részesült, illetve a májat és epeutakat érintő társbetegségben, ami miatt 18 évesen májtranszplantáción esett át. Előadásunk célja volt, hogy felhívjuk a figyelmet a társbetegségek szűrésére, valamint a multidiszciplináris csapatmunka fontosságára. Ezen felül rá kívántunk mutatni, hogy világviszonylatban is kevés a tapasztalat a gyermek-, és serdülőkorban alkalmazott biológiai terápiák alkalmazásában májtranszplantációt követően.
Dr. Nagy Kinga elmondta, hogy ezzel az előadásával a gyulai Fiatal Gyermekgyógyászok Konferenciáján a Magyar Gyermek- Gasztroenterológiai Társaság különdíját érdemelte ki.
Győzött a szünidő!
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház köztudottan a térség diabétesz és inzulinpumpa centruma egyben. Ez szolgáltatta szakorvosjelöltünk következő témáját:
– A második előadásom anyaga egy elméletibb kutatómunka eredménye volt – folytatta dr. Nagy Kinga. – Az „Egy pumpacentrum további terápiás sikerei” című prezentációmban arra kerestem a választ, hogy a diabéteszes gyermekek esetében milyen életminőségi és anyagcsere változások figyelhetők meg az újonnan alkalmazott terápiás eljárások vonatkozásában. A leendő gyermekgyógyász elmondta, hogy az inzulinpumpa és szenzor rendszerek, főként a 780G típus használatának tapasztalatait hasonlította össze:
– Azt vizsgáltam, hogyan hatnak ezek az új technológiák (szenzorok és inzulinpumpák) a gyerekek iskolai teljesítményére, a diákok, szülők és pedagógusok biztonságérzetére és a gyermekek szociális életére. Továbbá a tanítási időszak, illetve szünidő tekintetében is végeztünk kutatásokat. Nem utolsó sorban pedig a technológiai újítások anyagcserére gyakorolt pozitív hatását vizsgáltuk. Az elemzés során – meglepő módon – megállapítást nyert, hogy a gyerekek szénhidrát-anyagcseréje a nyári szünidő alatt jobban kontrollált, mint tanítási időszakokban.
Nagyszerű közösség, kiváló körülmények a fejlődéshez
A győri születésű szakorvosjelölt elmondta, hogy 2028 év elején fog csecsemő-gyermekgyógyász szakvizsgát tenni, és a jövőjét mindenképpen kórházunkban képzeli el.
– Elmondhatom, hogy nagyszerű, támogató közösségben, kiváló technológiai feltételek mellett, építő közegben dolgozhatunk, ahol olyan tudást sajátíthatunk el, mely országos szinten elismert – fűzte hozzá dr. Nagy Kinga. – A szakvizsgám után gyermek-gasztroenterológia terén szeretném tovább képezni magam, de a tudományos fokozat megszerzése is jövőbeli céljaim között szerepel.
A konferenciákon kórházunkat képviselő valamennyi munkatársunknak gratulálunk, és további tevékenységükhöz sok sikert kívánunk!