HIVATÁSUNK NEMCSAK TUDÁS, EMBERSÉG IS
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Megyei Oktató Kórház alapításának 276. évfordulóján – hagyományteremtő Petz Nap keretében –, bensőséges ünnepségen részesültek elismerésben munkatársaink. Oklevelet vehettek át szakvizsgát tett orvosok, szakképzettséget szerzett szakápolók, tudományos fokozatot szerzett kollégák.
A Petz Nap közösségünk ünnepe
Az eseményen dr. Villányi Balázs orvosigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Jávor László főigazgató ünnepi beszéde következett.
„Aki nem őrzi a múltját, jövőt sem érdemel.” – idézte a Kórház főigazgatója.
Ezután történelmi áttekintést adott Győr két és fél évszázada kezdődő gyógyító munkájáról: az első városi kórháztól Nyugat-Dunántúl mai, központi intézményéig. Külön kiemelte Petz Lajos és fia, Petz Aladár személyének, munkásságának fontosságát, akik révén a győri kórház országos hírnévre tett szert. A jelenlévőkhöz szólva megjegyezte:
„Az Önök munkája viszi tovább azt a nagyszerű örökséget, amelyet elődeink hagytak ránk. Így a hagyomány a jelenben kap értelmet. Hivatásunk azonban nemcsak tudás, de emberség is.”
A tanulás a gyógyítás része
A főigazgató beszéde után dr. Gunther Tibor PhD oktatási igazgatóhelyettes, szakmacsoport-vezető főorvos előadása következett. Az oktatási igazgatóhelyettes „A tanulás és szakmai fejlődés az egészségügyben” című prezentációjában felhívta a figyelmet a folyamatos tanulás, a képzés elengedhetetlen fontosságára. Kiemelte, hogy a fejlődő világ, illetve a betegek növekvő igényei egyaránt nagyobb felkészültséget követelnek az egészségügyben tevékenykedőktől. Hozzátette, kórházunk vezetése elkötelezett munkatársai folyamatos képzésének ösztönzése mellett. A gyógyítás részeként nevezte meg a tanulást, melynek alapvető motivációja a hivatástudat.
NEGYVEN MUNKATÁRSUNK KAPOTT ELSIMERÉST
Ezekután a rendezvény legfontosabb része, az oklevelek átadása következett.
Elismerésben részesülő szakvizsgát szerzett orvosok
- Dr. Balatonyi Borbála – Érsebészet
- Dr. Bayerle Patrik – Érsebészet
- Dr. Bertoldi Róbert – Fül-Orr-Gégegyógyászat
- Dr. Fekete Hunor – Érsebészet
- Dr. Haszonits Gábor – Sugárterápia
- Dr. Kiss Imre – Egészségügyi minőségbiztosítási tanácsadó
- Dr. Pap Krisztina – Endokrinológia és anyagcsere betegségek
- Dr. Sárvári Katalin – Érsebészet
- Dr. Szanyi Dóra – Kórházi klinikai szakgyógyszerészet
- Dr. Trombitás Emese Gabriella – Pszichiátria
- Dr. Varga Dániel – Gasztroenterológia
- Dr. Vesztergom Mária – Kórházi klinikai szakgyógyszerészet
Elismerésben részesült ápolók és szakdolgozók:
- Bóka Alexa – ápoló
- Czipp Adél Kinga – diplomás ápoló
- Csabán Vivien Zsófia – diplomás ápoló
- Gál-Reider Anikó – diplomás ápoló
- Hornyák Zsolt – komplex rehabilitációs mesterképzés / okleveles rehabilitációs szakember
- Jakab Léda – diplomás ápoló
- Kalmárné Vattai Nikoletta – ápoló
- Klujber Dóra – komplex rehabilitációs mesterképzés / okleveles rehabilitációs szakember
- Kovács Kinga – főiskolai végzettségű szülésznő
- Magyar Ádám Attila – általános ápoló
- Máté Tímea – általános ápoló
- Micskó Anikó – általános ápoló
- Molnár-Dákai Vivien – szülészeti-nőgyógyászati szonográfus
- Nagy Orsolya Anna – általános ápoló
- Németh Bettina – ápolás és betegellátás alapképzés / ápoló
- Pihokker Sára – táplálkozástudományi mesterképzési szak / okleveles táplálkozástudományi szakember
- Podlovics Bianka – szülészeti-nőgyógyászati szonográfus
- Pusztai Judit – diplomás ápoló
- Sebestyénné Komjáti Katalin – fizioterápiás asszisztens
- Sipkovitsné Köles Diána – perioperatív szakasszisztens / műtéti szakasszisztens
- Szabó Roland – általános ápoló
- Szeitli Viktória – általános ápoló
- Ünnep Viktória – általános ápoló
- Varga Ágota Alexandra – aneszteziológiai szakasszisztens
- Varga-Megyeri Kata – szülészeti-nőgyógyászati szonográfus
PhD tudományos fokozatot szerzett munkatársak
- Dr. Drozgyik András - Az emlőrák prognózisa és predikciója, a javítás lehetőségei
- Dr. Gábris Fanni - Az Nkx2-3 transzkripciós faktor szerepe a lép és a bél vaszkuláris-stromális szerveződésében
- Dr. Szabó András - A műtét előtti gyengeség, mint a hosszú távú mortalitás kockázati tényezőjének különböző megközelítései elektív szív- és érsebészetben
Valamennyi kitüntetetett kollégánknak gratulálunk, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!