Petz Aladár Megyei Oktató Kórház - Győr

Doktorok találkozója Pozsonyban

Doktorok találkozója

A Pozsonyi Önkormányzati Kerület és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat több mint 15 éves kapcsolatának egyik újabb állomásaként orvosok közötti találkozót szervezett a két megye, 2016. január 28-án Pozsonyban. A találkozó megszervezésében kiemelkedő szerepe volt PhDr. Németh Gabriella asszonynak, a Pozsonyi Önkormányzati Kerület alelnökének, aki házigazdaként köszöntötte a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház képviselőit.

A találkozón a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház felső vezetését képviselve részt vett:

Dr. Tamás László János főigazgató-főorvos,

Prof. Dr. Oláh Attila orvos-igazgató és

Dr. Skaliczky Zoltán szervezési igazgató, a főigazgató-főorvos általános helyettese.

A Pozsonyi Egyetemi Kórház részéről a szlovák delegációt MUDr. Miroslav Bdžoch, PhD. főigazgató fogadta kollégáival: MUDr. Marta Hájková, CSc., MPH, igazgató-helyettes, Prof. MUDr. Martin Huorka, CSc.,  gastroenterológus, MUDr. Vladimír Kostka, MHA, igazgató-helyettes.

A két kórház vezetői első ízben találkoztak egymással, így ezen alkalommal a két intézmény kölcsönös bemutatására került sor, érintve az intézmények erősségeit, illetve a megoldásra váró kihívásokat egyaránt.

Mindkét intézményvezető megerősítette a kapcsolat további elmélyítésének igényét.

Előrevetítették, hogy a következő találkozó alkalmával a szorosabb együttműködés lehetséges területeit veszik számba.

A találkozó közvetlen, jó hangulatban telt, a baráti légkör, a kölcsönös nyitottság és érdeklődés a további együttműködés biztosítéka lehet.